Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.02.12

Világörökségünk a puszta projekt Hortobágyon

J

46b4fd77-13af-4dd1-97b5-9c5c3bf838bf.jpegEzt Vincze Andrásné, a puszta falujának polgármestere mondta a település turisztikailag frekventált részeit korszerűsítő fejlesztési program bemutatóján, melyet kedd délelőtt tartottak Hortobágyon. A hárommilliárd forint költségből bő másfél év alatt megvalósuló projekt után a Hortobágy a világörökség címhez méltó, magasabb minőségű képet mutat majd az odalátogató turistáknak. A Kilenclyukú híd környékén lévő épületek és területek mellett Mátán és a pusztai állatparkban is lesznek fejlesztések.

 

 

Fotó: Kovács Zsolt

Torbik Ákos, a hortobágyi génmegőrző kft. osztályvezetője hangsúlyozta: a tájegység három legnagyobb turisztikai szolgáltatójának, a génmegőrző kft.-nek, a nemzeti parknak és a településnek az együttgondolkodása, közös munkája eredményezte a térség épített infrastruktúrájának, a puszta programkínálatának megújítását. A két évtizede világörökségi címet kapott Hortobágyot a turisták igényeihez igazodva tudják majd bemutatni.

HBN